A csodálatos kenyérszaporítás
Feladat: Az alábbi szentírási szakaszt olvasd el figyelmesen és készíts egy rajzot a történetből!
szentírási szakasz: Lk 9, 10-17
A csodálatos kenyérszaporítás.
10Az apostolok visszatértek, s mindenről beszámoltak neki. Akkor elvonult velük egy csöndes tájékra, Betszaida városának környékére. 11Amikor a nép megtudta, utánament. Szívesen fogadta őket, és beszélt nekik az Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek, azokat meggyógyította. 12A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” 13„Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” 14Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” 15Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. 16Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. 17Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.
hittanos dal: Hallgasd és énekeld!
https://www.youtube.com/watch?v=4GpsVOPe0nc A balga homokra épített
Elkészített feladataidról a fotót a digioktatasnorbi@gmail.com címre küldd el!